Lakásvásárlóknak

Kedves Leendő Lakástulajdonos!

Szeretettel köszöntjük lakásszövetkezetünk honlapján. Bízunk abban, hogy honlapunk segítségére lesz Önnek abban, hogy jobban megismerhesse szövetkezetünket, tájékozódhasson a megvásárolni kívánt ingatlant érintő kérdésekről.

Teendők lakásvásárláskor

Az eladótól önnek egy tartozásmentességi igazolást kell kérnie, amelyen a lakásszövetkezet igazolja, hogy a lakáson az ott írt időpontig nincsen tartozása. Adatvédelmi okokból önnek, mint esetleges leendő tulajdonosnak nem adhatunk felvilágosítást. Az igazolást a jelenlegi tulajdonosnak kell kérnie a lakásszövetkezettől, önnek, mint vevőnek pedig tőle, az eladótól kell ezt elkérnie.

A lakásszövetkezet nyilvántartást vezet a lakástulajdonosokról. Amikor Ön megvásárolt egy lakást, akkor ezt 30 napon belül jeleznie kell a lakásszövetkezetnek. A tulajdonosváltozást bejelentéséhez nem szükséges személyesen megjelenni a lakásszövetkezet irodájában, elegendő a következőket tenni:

  1. Kötelezően ki kell tölteni, a Belépési nyilatkozat nyomtatványt illetve ha költségosztóval rendelkező lakásról van szó a TECHEM Kft által kiadott leolvasó lapott.
  2. A kitöltött, aláírt és beszkennelt nyomtatványokat, valamint az érvényesen aláírt, ügyvéd vagy közjegyző által ellenjegyzett adásvételi szerződést beszkennelve küldje el az holsz2010@gmail.com címre.

A nyomtatványokon lévő lakásazonosítót a korábbi tulajdonostól tudhatja meg (rajta van pl. a sárga csekkeken), de ha nem tudja majd mi kitöltjük.  A lakással kapcsolatos esetleges kérdéseit is felteheti e-mailben.

Társasházi alapító okirat

Na ezt ne tessék kérni, mert ilyen nincs. Tapasztalatunk szerint az ingatlan-adásvételek során az ügyvédek gyakorta kérik a társasházi alapító okiratot. Ön nem társasházi, hanem lakásszövetkezeti lakást szándékozik vásárolni, és mivel nem társasház, társasházi alapító okirat sincs.

A lakásszövetkezet nagyjából olyan, mint egy cég. A cégkivonatát a cégnyilvántartásból lehet lekérni, de abban semmi olyan információ nincs, ami a lakás adásvételénél szükséges. A társasházaknál az alapító okirat lényeges információkat tartalmaz a tulajdonviszonyokról (pl. közös kert, padlás stb.) és a szomszédok esetleges elővásárlási jogáról. Esetünkben a tulajdonviszonyokat a a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény III. fejezete szabályozza.

Fenntartási díj fizetése

A fenntartási díjat tárgyhó 15-éig kell befizetni. A díjfizetésre több mód van, lehet fizetni:

  1. postai készpénzátutalási megbízással (sárga csekken);
  2. banki átutalással (utalásnál a közleményben a lakás nyolc jegyű törzsszámát kell feltüntetni);
  3. csoportos beszedéssel

A sárga csekkek 3 havonta, hármasával kerülnek kiosztásra, előre kitöltött formában. A már kiállított csekkek helyett újat nyomtatni nincs módunk, azonban nyugodtan feladhatja az előző tulajdonos nevére kiállítottat is (a feltüntetett névnek semmi jelentősége nincs a befizetés nem személyhez, hanem lakáshoz tartozik).

Ügyintézés

Magyarország Kormánya által elrendelt vészhelyzetre tekintettel, valamint a központi intézkedés hatékonyságának biztosítása érdekében 2021. március 08-tól határozatlan ideig szünetel a személyes ügyfélfogadás szünetel a lakásszövetkezet irodájában. Előre bejelentett időpontokban sem fogadunk ügyfeleket.

24 órás telefonon ügyfélszolgálatunk nincs. A telefont gyakorta nem tudjuk felvenni.Köszönjük megértését!

Jelentős hivatalos ügyeket (pl. részletfizetési kérelem, engedélykérés víz elzárására, fűtésrendszer ürítésére stb.) nem telefonon kell intézni, hanem írásos formában. Általában elegendő, ha e-mailt ír, vagy ha erre nincs lehetősége, akkor levelet írjon a megadott postacímre!

Kérjük ismerje meg az Alapszabályt és  a Házirendet. Különösen fontos a Tűzvédelmi Házirend figyelmes elolvasása és betartása!

Ha bármi kérdése van, akkor azt bátran írja meg e-mailben! Köszönjük.